Változás figyelhető meg a hazai új vállalkozások tulajdonosi összetételében

Csak minden negyedik új vállalkozás indul tiszta lappal, a friss vállalkozások 75 százaléka továbbra is korábbi cégekhez köthető, ugyanakkor változás körvonalazódik a magyar cégalapítási gyakorlatban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.

Opten Céginformáció

Közleményük szerint 2017-ben az új vállalkozásoknak csupán 22 százaléka volt olyan, hogy sem tulajdonosi, sem cégjegyzésre jogosulti, sem címkapcsolattal nem volt köthető másik vállalkozáshoz, ez az arány idén már megközelíti a 25 százalékot. Három év alatt 35 százalékról 39 százalékra növekedett azon új cégek aránya, ahol minden tulajdonos és ügyvezető új szereplő – tették hozzá. Közölték, hogy a frissen alapított cégeknél az alapítók, az aláíró magánszemélyek átlag életkora több mint 41 év, amely alapján nem a friss pályakezdők alapítanak általában céget. Ez az arány az elmúlt években lényegesen nem változott, a teljesen új szereplők sem a fiatal korosztályból vannak.

Jelenleg 788 olyan magánszemély van Magyarországon, aki több mint 10 vállalkozáshoz köthető, valamint 5500 magánszemély köthető legalább 5 céghez. A tendencia azt jelzi, hogy a számuk még növekedőben is van – fűzte hozzá az Opten. (MTI)

A GazdaságInfó.hu Változás figyelhető meg a hazai új vállalkozások tulajdonosi összetételében című hír átvétele.

Hazai tej fogyasztásával a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséért

Televíziós kampányt indít a Tej Terméktanács abból a célból, hogy a környezetterhelés csökkentése érdekében a vásárlók a belföldön előállított tejet és tejtermékeket válasszák az importáruval szemben – közölték hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az import a szén-dioxid kibocsátással jelentősen terheli a környezetet, mindezt úgy, hogy olyan termékeket szállítanak az országba, amelyeket magyar tejfeldolgozóktól is meg lehet vásárolni.

Magyar Tej
Tejszív – magyar tej jelölés

 

A terméktanács számításai alapján, amelyek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adatain alapulnak, évente több mint 12 ezer kamionnyi tej- és tejtermék érkezik Magyarországra.  2018-ban Németországból több mint 30 ezer tonna, míg Lengyelországból több mint 11 ezer tonna sajtot szállítottak. Vajból tavaly közel 6 ezer tonna, míg joghurtból több mint 55 ezer tonna külföldről érkezett áru terhelte az utakat. Kitértek arra is, hogy a tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátás előzhető meg, hanem a fogyasztók abban is biztosak lehetnek, hogy kiváló magyar terméket visznek haza.

Tejszív logó garantálja azt, hogy a termék belföldön készült, ezen emblémával ellátott áruk minden esetben teljesítik a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt szigorú kritériumokat is. (MTI)

 

A Stagra Bútor bebútorozott Magyarországon

Sarokkanapé Bútorboltból

 

Véget ért a nyár, a vizek partjáról, a szállodákból, az apartmanokból hazatért a nép és figyelme ismét a lakására terelődik. Ekkor szemrevételezi a kanapét, a gyerekágyat, a foteleket, a konyhai asztalt és így tovább. Megdöbbenve tapasztalja, hogy ez is, az is kopott, elrongyolódott, billeg és ki tudja még, milyen hibákat fedez fel a pihenéséből hazatérő.

Képbe jön a Stagra Bútor

Mielőtt bútorboltot és bútort választana a képzeletbeli vásárlónk, érdemes elgondolkoznunk azon, mit is szeretne a potenciális vásárló. Ma már előnybe részesül a nagyobb választékot kínáló bútor üzlet! Ez dizájnra, színre, nemzeti hovatartozásra – eredetre egyaránt érvényes.
És itt lép színre a lengyel bútoripar egyik kedvence, a Stagra Bútor. Ez a gyár Európa-szerte szállítja termékeit, úgynevezett ülőbútorokat, vagyis a kanapékat, foteleket, puffokat és egyéb kiegészítő termékeket. Még az igényes német piacot is meghódították termékeikkel. Csodás megjelenés, pazar minőség, színkavalkád, anyagválaszték – hadd ne soroljam, most már csak a kedvező árat toldom ide.

Stagra Bútor: Budapest

Fizikai értelemben Stagra Bútor áruházat három helyen is találunk az országban:  Bútorház

Ám mindegyikből megoldható az ország bármely pontjára a szállítás.

Komoly jellemzője ezeknek a bútorboltoknak, hogy nagyon precíz módon mutatják be áruikat. Lássunk is egy példát, hogy milyen pontosan mutatják be a nyitóképen látható kanapé méreteit:

Kanapapé sarokbútor méretek Stagra Bútor

Elég egy egyszerű mérőszalag és odahaza bárki lemérheti, hogy befér-e hozzá a sarokkanapé vagy túlontúl is nagy űr marad még a szobában, a nappaliban. Persze egyik esetben sincs baj, hiszen ezeknek a gyártmányoknak hallatlan előnye, hogy modul rendszerűek – vagyis vehetünk el belőlük illetve tovább építhetjük kívánságunk, terveink szerint.

A Stagra Bútor magyarországi hálózata további bútoráruházak csatlakozásához is lehetőséget biztosít, hogy még közelebb kerülhessen a magyar bútor fogyasztókhoz.

A témához kapcsolódó bejegyzések:

Egy hálózat beindult a bútor kereskedelemben
Gyermekbútor: gyermekágyak

(X)